Bűnügyek

Okostelefont akartak elorozni

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésétől számított négy órán belül elfogták és előállították a rablási kísérlet gyanúsítottjait.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a besurranó

Négy órán belül azonosították, felkutatták és elfogták a családi házból bankkártyát és készpénzt eltulajdonító tolvajt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autótolvajok rendőrkézen

A dunakeszi rendőrök két fiatalkorú fiút vettek őrizetbe, akik eltulajdonítottak egy gépkocsit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a 9 éve körözött férfit

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 34 éves férfi ellen, akit 2013. november 8-án fogtak el a rendőrök Franciaországban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős nők estek áldozatul

A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette azt az 51 éves nagycserkeszi férfit, aki két nap alatt két idős asszonytól is erőszakkal elvette a pénztárcát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendszámot cserélt

Bíróság elé állítási javaslattal zárult az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem távozott, bántalmazott

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozó hatóság a magánlaksértés bűntett és a könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kirabolták a sértettet

Vádemelést javasol a rendőrség a rablók ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szenvedélye lett a végzete

Egy szál cigarettáért fogott kést és rabolt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasat loptak

A telep biztonsági őre figyelt fel a tolvajokra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság