Bűnügyek

A betonágy állította meg

Kábítószert fogyaszthatott az a sofőr, aki 2013. november 6-án autójával nekihajtott a nagylaki határátkelőhely kamiontermináljának.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Poharat vágott kollégája arcába

Vádemelési javaslattal zárult a súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Visszakapták az ellopott zöldségeket

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfivel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy kiskertből zöldségeket tulajdonítottak el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kirángatta az étteremből volt barátnőjét

Az pápai autóbusz-állomáson fogták el a rendőrök azt a 22 éves veszprémi férfit, aki kirángatta barátnőjét egy helyi étteremből, majd arra kényszerítette, hogy együtt felüljenek egy Veszprémbe tartó buszra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bordélyházat üzemeltettek

A nyomozók rajtaütöttek egy egri bordélyházon. Videó!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem jutottak messzire

Furcsán állt a fiatalok kezében a virágállvány, a látvány a rendőrökben is gyanút ébresztett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt percen belül- Fotókkal

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartása mellett - Cs. János 51 éves békési lakos ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hétvégi házakba tört be - Videóval

A helyszíni kihallgatáson sorra mutatta meg a bűncselekmények helyszíneit K. Gábor.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Kapudöntő

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki szétfűrészelt egy futballkaput.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság