Lezárt ügyek - megverték a gazdát
A tetten ért tolvaj fiai megverték a gazdát. A 2012. november 24-én történt bűncselekmény nyomozását a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte.
A tetten ért tolvaj fiai megverték a gazdát. A 2012. november 24-én történt bűncselekmény nyomozását a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte.
Több mint 100 szöget és csavart szórt szét az úton. Akár súlyos baleset is történhetett volna, ha a rendőrök nem észlelik idejében. Az elkövetőt felkutatták, a nyomozást befejezték.
Megverte szomszédját, bíróságon felel érte.
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, melyet lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Dócról Kistelekre tartottak a lopott tárgyakkal, amikor a rendőrök megállították őket.
A két, ökölre menő fiút akarta szétválasztani a sértett Sopronban, amikor orrba vágták. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Minden ok nélkül fejbe rúgta a sértettet.
Ezúttal nem mehetett haza a tatabányai testvérpár. Őrizetbe vették őket.
A lopott szalonnát a gyanúsított hűtőjében találták meg a nyomozók.
A járőrök a napokban igazoltatták azt a 30 éves férfit, aki forgalomból kivont gépjárművel közlekedett. Az intézkedők autója hatósági jelzését elvették, pótlásukra a sofőr rendszámot lopott.