Bűnügyek

Egy óra alatt elfogták a sátoraljaújhelyi támadót

Késsel fenyegette meg a dohánybolt eladóját az a férfi, akit a rendőrök egy óra alatt beazonosítottak és elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés a XIII. kerületben

Egy fiatal nőt találtak holtan egy lakásban, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt fogták el a telefontolvajt

A szegedi rendőrök elfogták azt a helybéli férfit, aki egy egészségügyi intézményben lopott telefont.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közösen csak kerékpárt loptak, de sok van a rovásukon

A jánoshalmi rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik több vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsíthatóak. Egyikük betörésekre, társa autófeltörésekre szakosodott, de volt közös balhéjuk is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bilincsben az unokázós csalók

Magyarországon fogták el azt a két szlovák férfit, akik több áldozatot is becsaptak az unokázós trükkel. A komáromi rendőrök őrizetbe vették őket, a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyosan megsebesítette feleségét

Egy 79 éves józsai férfi többször megszúrta egy késsel a feleségét, majd magával is megpróbált végezni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bedrogozva száguldott az autópályán egy budapesti férfi

Megállították a borsodi rendőrök azt a férfit, aki kábítószer hatása alatt életveszélyesen közlekedett a sztrádán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság