Tolvajtempó
Ellopott egy autót, majd azzal hajtott el fürdőzni egy vezsenyi férfi. A kocsiban talált pénzből megtankolt és meg is reggelizett. A rendőrök rövid időn belül elfogták, őrizetben várja a bíróság döntését.
Ellopott egy autót, majd azzal hajtott el fürdőzni egy vezsenyi férfi. A kocsiban talált pénzből megtankolt és meg is reggelizett. A rendőrök rövid időn belül elfogták, őrizetben várja a bíróság döntését.
Pár órán belül elfogták a férfit a balatonfüredi rendőrök.
A rendőrök alig pár óra alatt elfogták a Veszprém környéki férfit.
A zalaegerszegi rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki egy idős embert bántalmazott, majd elvette az értékeit.
Karcagi üzletek, családi házak értékei bánták, mikor az egyik helyi lakos betette oda a lábát. A rendőrök kezdeményezték letartóztatását.
Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.
Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.
A budapesti rendőrök elfogtak két, a hatóságok elől bujkáló férfit.
A nyomozók egy tarnaleleszi és egy bükkszenterzsébeti férfit vettek őrizetbe, akik illegálisan tartottak otthonukban éles lőfegyvereket és lőszereket.
Egy jászárokszállási szépkorú asszonyt szemelt ki egy nő, hogy pénzt szerezzen tőle. Lökdöste, rángatta és megütötte a sértettet. Most a fogdán gondolkodhat tettéről.