Elfogás Mianmarban
Nemzetközi együttműködés eredményeként a magyar hatóságok Mianmarban elfogták, majd Magyarországra szállították azt a férfit, akivel szemben szexuális bűncselekmény miatt nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
Nemzetközi együttműködés eredményeként a magyar hatóságok Mianmarban elfogták, majd Magyarországra szállították azt a férfit, akivel szemben szexuális bűncselekmény miatt nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
Megjutalmazása után tartott hazafele a Készenléti Rendőrség kiszombori szakaszparancsnoka, amikor újabb körözött járművet fülelt le. Ezúttal a Bács-Kiskun vármegyei kollégák voltak a segítségére.
Hazahozták a nemzetközi és európai elfogatóparanccsal körözött férfit, aki hátrányos helyzetű fiatalokat zsákmányolhatott ki.
A paksi rendőrök néhány órán belül elfogták azt a helyi asszonyt, aki ellopott egy pénztárcát egy bevásárlókocsiban felejtett táskából.
Őrizetben egy gyöngyösi autófeltörő.
Csalók egy szekszárdi asszonyt csaptak be, előbb rendőrnek, majd bankbiztonsági szakembernek adták ki magukat, és közel 24 millió forintot vettek le a számlájáról.
A szombathelyi rendőrök néhány napon belül elfogták azt a 30 éves férfit, aki a Fő téren az adventi vásár egyik pavilonjából vitt el árucikkeket.
21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték. A bűnszervezet ezzel több százmillió forint vagyonra tett szert. A gyanúsítottak között vannak ügyvédjelöltek és hagyatéki ügyintézők is.
Kedvező befektetési lehetőség ígéretével csapta be áldozatait egy 43 éves győri férfi, a rendőrök elfogták.
A Kisbéri Rendőrkapitányság eljárást indított egy férfival szemben, aki úgy közlekedett gépkocsijával, hogy a bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől, kábítószert is fogyasztott, valamint otthonában engedély nélkül tartott puskát és lőszert.