Bűnügyek

Lezárult a miskei drogterjesztőkkel szembeni nyomozás

Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Halmozta a bajt

A komáromi járőrök fogták el azt a férfit, aki egy ácsi szerelőműhely elől vitt el egy személyautót. Mint kiderült, semmi nem volt rendben sem vele, sem a kocsival.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsifeltörő rács mögött

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a lopás bűncselekmények miatt elfogatóparancs alapján körözött 38 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: hibázott a német sofőr

Befejezték a nyomozást a dombóvári rendőrök egy külföldi nő ügyében, aki még februárban ütött el Dombóváron egy gyalogost a zebrán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Felügyelet alatt újabb bűncselekményt követett el

A salgótarjáni rendőrök értek tetten két férfit, miközben egy villamossági telephelyről színesfémet próbáltak ellopni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Szabadidejében fogta el a tolvajt

A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja szabadideje alatt ért tetten egy tolvajt, aki két sertést akart ellopni a városban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

„Hívtam a rendőröket!”

Egy időskorút támadtak meg otthonában, de megtudva, hogy a rendőröket értesítette a sértett, nyúlcipőt húztak a támadók. Nem sokáig örülhettek, ugyanis pár órán belül elfogták őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Megölte a testvérpárt

A 49 éves férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség lezárta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Névnapi ünnepség után a rendőrségen

A balatonfüredi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal a napokban zárták le az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság