Bűnügyek

Parfümök megszállottja

Hónapok óta egy győri drogériát fosztogatott a 26 éves férfi, most őrizetben van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Házakat fosztogatott – elfogták

A jánoshalmi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki öt vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítható. Volt egy társa is, aki az egyik esetben segítséget nyújtott az elkövetéshez. Őt már korábban kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Színváltós bicikli

Új külsővel próbálta leplezni zsákmányát a lajosmizsei tolvaj, csakhogy „munka” közben tetten érték a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Kihasználta a helyzetet

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki egy parkból lopott Szegeden.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Bedrogozva és eltiltva vezetett

A Csornai Rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett egy 31 éves férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Még aznap előállították őket

Három férfi tört be egy nyírábrányi épületbe, ahonnan több mint 600 ezer forint értékben loptak. A vámospércsi rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezett ügy: lopás miatt kell felelnie

A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ellen, aki többször lopott Ópusztaszeren.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság