Bűnügyek

Rongált, lopott, őrizetbe került

Gépjárműveket rongált meg és egy hétvégi házból több szerszámot is ellopott egy férfi Kisteleken. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörések testvériesen

A fővárosi rendőrök elfogtak egy testvérpárt, akik a gyanú szerint sorozatjelleggel követtek el lopásokat Budapesten.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Alkalom szülte a tolvajt

A rinyakovácsi férfi a gálosfai templomból lopott el egy kelyhet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsan felgöngyölítették

A gödöllői rendőrök rövid úton elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint megvásárlása helyett inkább késsel raboltak el egy kocsit. Az éjszaka közepén lezavart próbakör a kiskorú eladó számára segélyhívással ért véget.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Résen voltak a szomszéd nénik

Az oroszlányi nyomozók befejezték a nyomozást azzal a nővel szemben, aki idős ismerősével pénzt vetetett fel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vevőnek álcázott nyomozók

A vásárlási szándékot színlelő szigetszentmiklósi rendőrök elfogták azt a 28 éves férfit, aki a gyanú szerint egy parkoló járműből szerszámokat lopott, amiket aztán egy internetes közösségi piactéren eladásra kínált.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a sükösdi betörő

A bajai rendőrök 2022. december 14-én Sükösdön igazoltatták, majd előállították azt a férfit, aki az elmúlt időszakban két helyi lakóházba és egy élelmiszerboltba tört be.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság