Bűnügyek

Vittek mindent, amit értek

A gyanú szerint még egy súlyos mezőgazdasági borona is áldozatául esett annak a betörőbandának, amely Bicskén és vonzáskörzetében követett el vagyon elleni bűncselekményeket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött

A Heves vármegyei nyomozók egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő társaság negyedik tagját is elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Kettő sikeres, három kísérlet

A szekszárdi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 26 éves dunaszentgyörgyi férfit, aki Szekszárdon több gépkocsit tört fel, és azokból nagy értékű használati tárgyakat lopott el a napokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Hat körözés volt ellene – a Balatonig menekült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály munkatársai Siófokon fogták el a férfit; kiderült, hogy ott is bűncselekmények elkövetéséből élt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: egy nő megrongálta volt férje autóját

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a nővel szemben folytatott le, aki volt férje autóját megrongálta egy konfliktus alkalmával.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az utcán lövöldözött az élettárs

Egy kecskeméti elkövető engedély nélkül magánál tartott gáz-riasztó fegyveréből hat lövést adott le, szerencsére ezek nem okoztak személyi sérülést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Éberen

Az igazi nyomozó szabadidejében is nyitott szemmel jár… Egy szigetszentmiklósi rendőrnő sem tett másként, kiszúrta a településen a körözött, sorozatos biciklilopásokkal gyanúsítható 53 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy filagórián vezették le a feszültségüket

A debreceni járőrök még a helyszínen elfogták a két férfit. Garázdaság miatt kell felelniük.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság