Bűnügyek

Lezárt akta: bilincsben az erőszakos bliccelők

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást három férfi ügyében, akik megvertek egy jegyellenőrt Szegeden.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt került őrizetbe

A 31 éves férfi már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, ezúttal két fűkaszát lopott. Az oroszlányi rendőrök kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyugati régió városait járta, most a fogda az otthona

A győri, a sárvári és a balatonfüredi rendőrök csapatmunkával fogtak el egy fiatalembert, aki több nyugat-dunántúli vármegyében összesen hat különböző bűncselekményt követett el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem bírta abbahagyni

A jászberényi rendőrök korábban már kihallgatták gyanúsítottként azt a fiatalkorút, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el Jászapátiban. A kamasz nem hagyta abba, folytatta jogsértő cselekményeit, most a jászsági nyomozók őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Másodszor is visszaadták

Rövid időn belül kétszeri ellopták a fűnyíróját annak a helyi férfinak, aki a napokban a tolnai rendőröktől ismét visszakapta azt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött az embercsempész

Nagyoroszi belterületén fogták el rendőrök azt a 43 éves román állampolgárságú férfit, aki 11 migránst szállított egy személygépkocsiban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a rablók

A mezőtúri rendőrök őrizetbe vették annak a triónak a tagjait, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy 88 éves nőhöz, pénzt követeltek tőle, és ennek nyomatékot adva meg is verték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Üzletszerűen lopott

A székesfehérvári bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint rendszeres haszonszerzés érdekében legalább kilenc bűncselekményt követett el Székesfehérváron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: vitte a befőttet és a gépkarabélyt is

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai tizenhárom lopással gyanúsítanak egy sükösdi lakost. Ügyében vádemelést javasolnak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság