Bűnügyek

Kőműveskalapáccsal sújtott le

Egy pincérnek köszönhetően perceken belül elfogták, emberölés kísérletével gyanúsítják a volt külügyminiszter támadóját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Őrizetben

A ceglédi rendőrök elfogtak egy 21 éves rablót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött a sorozatbűnöző

A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki és vették őrizetbe azt a 21 éves férfit, aki több alkalommal különböző lopásokat követett el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ez nem volt jó játék

Egy játszótéri betongömböt és egy mélygarázs tűzálló ajtaját is megrongálták Hódmezővásárhelyen, közel 3,2 millió forintos kárt okozva. Térfigyelő kamerák segítségével derítették fel a bűnügyet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két betörés, tizenhatmilliós kár

A budapesti nyomozók gyanúja szerint egy hét alatt két házból is nagy értékben lopott egy férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Porszívóba rejtett pisztoly

A fővárosi rendőrök négy napon belül elfogták a férfit, aki a gyanú szerint fegyverrel rabolt ki egy zuglói lottózót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jótékonyságnak álcázott kizsákmányolás

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) elfogta az egyik javítóintézet igazgatóját, valamint helyettes biztonsági vezetőjét, akik kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőket futtattak. A gyanú emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda