Bűnügyek

Rablás Kiskunlacházán

Italokat akartak elvinni egy üzletből, letartóztatás lett a vége.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rossz szomszédi viszony

Vasvillával fenyegette szomszédját egy férfi Litéren.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lebuktak a kunszentmiklósi betörők

Több betörést is elkövettek Kunszentmiklóson tavaly ősszel. A rendőrök hamar azonosították a tetteseket – egy testvérpárt –, miután egy sértett szemtől szembe találkozott az egyikükkel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablót fogott egy szabadnapos rendőr

A gyanúsított ellökött egy 74 éves asszonyt, és kitépte kezéből a táskáját Debrecenben. Egy alezredes futott a támadó után, majd visszatartotta a járőrök kiérkezéséig.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszatérő betörő

A salgótarjáni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 22 éves bárnai fiatalembert, aki társaival még április elején egy hétvégi házból több mint százezer forint értékben lopott tárgyakat. A férfi rovásán azonban más is volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: három gyanúsított és több tucat sértett gyermekpornográfia-ügyben

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a közel két éve gyermekpornográfia bűntette, valamint többrendbeli személyes és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt indított nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: másfél tucat bűncselekmény

Lopások és betörések van annak a sükösdi férfinek a rovásán, aki jelenleg is letartóztatásban várja ügyének tárgyalását.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogtak egy gyáli erőszaktevőt

Bezárkózott, fenyegetőzött, bántalmazta a gyermekeit – a Terrorelhárítási Központ vetett véget a gyáli férfi tombolásának.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem mind arany, ami fénylik…

Három férfi hamis aranytömbökkel verte át a vevőit Cegléden. A rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság