Bűnügyek

Időben érkeztek

Reménytelen kísérlet volt a párducmintás brifkóval hóna alatt mosdóba indulnia annak az 54 éves nőnek, aki a dabasi rendőrök gyanúja szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett tatárszentgyörgyi otthonában. A realizálás három felnőtt és egy kiskorú fogyasztó elfogását is hozta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: nem tétlenkedett a tolvaj a nyáron

Kilenc rendbeli lopás van egy 32 éves kecskeméti férfi rovásán. A megyeszékhely rendőrei vádemelést javasolnak vele szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem sportszerű

A ferencvárosi rendőrök eddig két gyanúsítottat azonosítottak és hallgattak ki az október 13-án Budapesten rendezett Európa Liga labdarúgó-mérkőzés előtt történt garázdaságok miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: ittasan ült volán mögé a fiatalkorú

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 15 éves fiatallal szemben, aki vezetői engedély nélkül, ittasan okozott balesetet Szentpéterúron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészés a gyanú

A Nagykerekiben elfogott spanyol állampolgárokat előállították, elszámoltatásuk folyamatban van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedők őrizetben

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le az illegális szert árusító székesfehérvári párosra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Költségvetési csalás miatt orvosok, asszisztensek és cégvezetők letartóztatásban

A KR NNI az NVSZ-szel és a NEAK-kal együttműködve egy az egészségügyi finanszírozás területén működő bűnszervezet tagjai ellen folytat eljárást. Az ügynek eddig nyolc gyanúsítottja van, az akció napján a nyomozók egyszerre egyidőben összesen 45 helyszínen tartottak kutatásokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nemzeti Nyomozó Iroda

4-ből 4

Katalizátort akart lopni 4 fő, de a rendőrök megzavarták és elfogták a tetteseket. Az egyik férfi letartóztatását elrendelte a bíróság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság