Kék ébresztő - befejezve
Vádemelést javasolnak a Pest vármegyei vizsgálók az ellen a 44 éves férfi ellen, akinek bántalmazással, fogva tartással és kényszermunkával kísért ténykedését két esztendeje számolták fel.
Vádemelést javasolnak a Pest vármegyei vizsgálók az ellen a 44 éves férfi ellen, akinek bántalmazással, fogva tartással és kényszermunkával kísért ténykedését két esztendeje számolták fel.
A hevesi nyomozók üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt hallgattak ki egy 23 éves helyi férfit.
Több millió forintot és arany ékszereket lopott egy férfi Szegeden. A rendőrök elfogták.
A bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi új pszichoaktív anyagot árult Kunmadarason, a karcagi nyomozók őrizetbe vették.
Egy férfi úgy gondolta, hogy vezetői engedély nélkül, más kocsijával megy haza Debrecenből. A nyomozók befejezték az eljárást vele szemben.
Rablást, betöréses lopást, valamint több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett az a 23 éves férfi, akit a salgótarjáni rendőrök őrizetbe vettek.
A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszabői férfit, aki bő egy hét alatt háromszor is bement a helyi iskolába, és onnan összesen 39 informatikai eszközt lopott el.
A nagykanizsai rendőrök befejezték az eljárást azzal a három fiatallal szemben, akik parkoló gépkocsikat törtek fel.
A kecskeméti rendőrök alig másfél órán belül elfogták a rablás bűntettével gyanúsítható helybélit.
A nyomozást befejezve vádemelést javasol a rendőrség.