Bűnügyek

Egy eset, három balhé

A 45 éves felsőnánai férfit gyanúsítottként hallgatták ki a bonyhádi rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi összefoglaló

A tatabányai rendőrök lopás, a komáromi rendőrök lopás kísérlet miatt hallgatták ki a gyanúsítottakat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Lover boy rács mögött

Egy magyar bűnszervezet egyik tagja szerelmet színlelve bírt rá nőket a berlini prostitúcióra. Az emberkereskedő bűnbanda három tagja az Europol által biztosított, magyar-német nemzetközi kooperációnak köszönhetően már rács mögött van, negyedik társukat elfogatóparanccsal keresik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy óra alatt rendőrkézen

Egy hosszúpályi kisbolt tulajdonosát bántalmazta és rabolta ki két fiatal. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Arany Málna díjas lopás

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit, aki annyira belefeledkezett a lopásba, hogy a helyszínen hagyta táskáját, majd a kiérkező járőrök mellől próbálta visszacsenni a hátramaradt értékét, sikertelenül.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: elfogták a tolvajt

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy helyi férfi ellen, aki Szegeden bemászott két udvarba, hogy onnan lopjon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Felelniük kell az ittas vezetésért

A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást három ittas járművezetővel szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Lopottal loptak

A két budapesti férfi Csepelről vitt el egy autót és egy quadot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Eltűnésnek indult

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon büntetőeljárás keretében folytatják tovább a keresést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Hamar lebukott a trió

Kunágotán, egy italozó illemhelyiségében bújt el egy férfi és ott várta meg a zárórát. Ezután az egyik ablakon át beengedte öccsét, akivel italokat és pénzt loptak a sörözőből. Harmadik társuk is volt. A lánytestvérük az utcán figyelt egy bokorból, hogy jön-e arra valaki. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság