Újabb csapás dílerekre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akcióban három kábítószer-terjesztőt fogtak el a rendőrök, a balatonalmádi nyomozók kezdeményezték a letartóztatásukat.

A DELTA-akció keretében március 16-án este a rendőrök Devecser térségében igazoltattak egy 45 éves Ajka környéki, illetve egy 20 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfit. A gyanú szerint nem sokkal korábban drogot vettek egy terjesztőtől.

A rendőrök lecsaptak az eladókra is, az akció során három dílert fogtak el, egy 39 éves Ajka környéki, egy 20 éves berhidai és egy 28 éves litéri férfit. A kutatások során jelentős összegű pénzt – több millió forintot – foglaltak le, amely feltehetően a kábítószer-kereskedelemből származott.

A balatonalmádi nyomozók őrizetbe vették a terjesztőket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Velük szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik eljárás.

A két vásárló sem kerülte el a felelősségre vonást, ellenük szintén büntetőeljárás indul.

 

<< Vissza az előző oldalra