DELTA Program
Egy igazoltatás, három bűncselekmény
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egy 37 éves férfival szemben indított eljárást fejezett be a napokban.
Előadások Balatonalmádiban
A DELTA program és a drogprevenciós kampány folytatódott.
Hogy ne váljanak áldozattá
A DELTA Program részeként az elmúlt napokban Szekszárd-Palánkon és Tamásiban is szerveztünk prevenciós előadásokat iskolásoknak.
Nem tudták elkerülni az ellenőrzést
A gépjárműszemlén derült ki, hogy metamfetamin-gyanús anyagot rejtettek abba kocsiba, melynek vezetője a rendőri jelzés ellenére sem akart megállni a 45-ös főúton.
Szivattyú tövében tartotta a kristályt
A szentendrei rendőrök elfogták azt a dílert, aki Budakalászon kristályt árult.
Felszámolt drogtanya
Két nap alatt kilenc embert fogtak el, hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a békéscsabai rendőrök.
Mínusz 800 adag
A szolnoki rendőrök közel egy kilogramm drogot találtak cipősdobozba rejtve.
Bűnmegelőzési előadás Rábapatonán
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós munkatársai a helyi általános iskolában tartottak figyelemfelhívó előadást.
Újabb nyíregyházi dílert vettek őrizetbe a rendőrök
A nyomozók vagyonvisszaszerzés keretében lefoglaltak egy BMW-t, egy Mercedest, valamint több mint 3 millió forintot.
Őrizetben a miskei díler
A gyanú szerint tavaly április óta pakkonként 1000 forintot kért a kristályért a férfi.