Eltűnés miatt keressük Simon Józsefnét

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisvárdai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

Kisvárdai Rendőrkapitányság 15030/157/65/2024. számon körözési eljárást folytat Simon Józsefné 49 éves kisvárdai lakos eltűnése ügyében, aki augusztus 5-én reggel otthonából a munkahelyére indult, ahová nem érkezett meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatására, illetve jelenlegi tartózkodási helyének megállapítására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Simon Józsefné kb. 170 cm magas, fehér bőrű, festett szőke, vállig érő hajú, barna szemű, bal felkarján skorpiót ábrázoló tetoválás látható. Eltűnésekor viselt ruházata világos farmer, fehér sportcipő, kék farmerdzseki, fehér póló, jobb csuklóján egy piros szövet, valamint egy apró gyöngyökből fűzött karkötőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri és jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, vagy telefonon a 06-42-524-600-as számon. Bejelentést tehet a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is.

 

<< Vissza az előző oldalra