Rongálás miatt keressük őket
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két fiatal azonosításában, akik kerékpárt rongáltak.
A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/2947/2023. bűnügyi számon rongálás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. Az adatok szerint az elkövetők 2023. július 24-én este egy szegedi lépcsőházban lezárt állapotban tárolt bicikli abroncsából kitépték a gumit, a küllőket elhajlították, és leszakították a bovdeneket.
Egy biztonsági kamera felvételt készített róluk.
A rendőrök kérik, hogy aki a felvételen látható fiatalokat felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekmény elkövetéséről információja van, jelentkezzen! A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as számán, továbbá a Telefontanú ingyenes, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.