Segítsen, ha felismeri!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/3783/2022. bűnügyi számon jogtalan elsajátítás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

1

A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2022. szeptember 25-én 12 óra körül Győrben, a Szent István úton lévő egyik benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le.

Az elkövetőről a közelben lévő biztonsági kamerák felvételt készítettek.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is.

<< Vissza az előző oldalra