Segítsen megtalálni a nőt!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személy megtalálásában.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 07010/2585/2024. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

A nyomozás adatai szerint a képen látható nő 2024. augusztus 30-án 4 óra és 5 óra 30 perc közötti időszakban Székesfehérváron, a Rákóczi utca 1. sz. előtti járdán a sértett figyelmetlenségét kihasználva eltulajdonította annak övtáskáját és hátitáskáját, benne személyes iratokkal és értéktárgyakkal. Az elkövetőről a térfigyelő kamera felvételt készített.

.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik,  jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Segítségüket előre is köszönjük!

 

<< Vissza az előző oldalra