15 illegális migránst szállított

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel együttműködve elfogtak egy magyar állampolgárt aki, 15 határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A 48 éves sofőrt 2021. augusztus 19-én éjfél után Ásotthalom külterületén igazoltatták a rendőrök, egy magyar honosságú Volkswagen Transporter típusú kistehergépkocsiban. A sofőr mellett a jármű rakterében, 15 határsértőt találtak. A migránsok szíriai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Az egyenruhások a sofőrt a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indult eljárás.

A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 

<< Vissza az előző oldalra