A csomagtartóban is migránsokat szállított – őrizetbe vették

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balassagyarmat belterületén fogták el a rendőrök azt a 45 éves lengyel állampolgárságú férfit, aki az általa vezetett személygépjárműben öt migránst akart a határon átcsempészni.

A Szécsényi Rendőrkapitányság járőrei a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján 2022. augusztus 8-án 0 óra 20 perckor ellenőriztek Balassagyarmat belterületén, a Rákóczi úton egy lengyel hatósági jelzésű személygépkocsit.

A rendőrök az intézkedés során a gépjármű utasterében a sofőrön kívül három főt, a csomagtartóban további kettő férfit találtak meg. A külföldiek magukat szír állampolgároknak vallották, a személyazonosságukat, illetve Magyarország területén tartózkodásuk jogszerűségét azonban nem tudták igazolni. Megalapozott a gyanú arra, hogy a lengyel sofőr segítséget akart nyújtani az öt férfinak abban, hogy illegálisan Magyarország területéről a Szlovák Köztársaság területére átlépjenek, azonban a rendőri intézkedés ezt megakadályozta.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a lengyel állampolgár ellen embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására. A nyomozók a bűncselekmények elkövetéséhez használt járművet lefoglalták.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

<< Vissza az előző oldalra