A rendőrök földúton fogtak el gépkocsijával egy embercsempészt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök – a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály munkatársainak információi alapján - Pereszteg külterületén állítottak meg egy személygépkocsit, amelyben tizennégy migránst akart a sofőr illegálisan Ausztriába juttatni.

Az egyenruhások 2021. augusztus 24-én 15 órakor egy magyar honosságú személygépkocsit ellenőriztek Pereszteg külterületén, a dénesmajori földúton. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsit egy 34 éves román férfi vezette, és a járműben utasként tizennégy – magukat szomáliai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

2

A jármű vezetőjét a rendőrök elfogták, majd őt – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

1

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

4

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra