Az M1-esen, Bábolna külterületén bukott le két embercsempész

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A holland sofőr, valamint szintén holland társa négy illegális migránst akart Ausztriába juttatni.

A járőrök –  a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának információi alapján – 2021. augusztus 25-én 23 óra 25 perckor állítottak meg egy holland honosságú gépkocsit az M1-es autópályán, Bábolna külterületén.  A járművet egy 52 éves holland férfi vezette, mellette foglalt helyet egy 42 éves szintén holland állampolgár, és az autóban további négy külföldi személy. Ez utóbbi utasokról - akik magukat szír állampolgárnak vallották - a rendőrök megállapították, hogy személyazonosságukat, illetve magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért őket, a két holland férfival együtt elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az ügyben a nyomozók a holland sofőrrel és társával szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra