Embercsempész és öt illegális migráns Ásotthalomnál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csongrád-Csanád megyében egy szlovák állampolgár ellen indult büntetőeljárás, mert a gyanú szerint öt illegális migránst próbált meg jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a cseh rendőri kontingens járőreivel közösen 2022. február 12-én 9 óra 20 perckor Ásotthalom külterületén vontak ellenőrzés alá egy cseh honosságú gépkocsit, amit egy 41 éves szlovák férfi vezetett.

Az autóban rajta kívül öt illegális migráns tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a 41 éves férfit előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

<< Vissza az előző oldalra