Embercsempészek Csongrád-Csanád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás két magyar állampolgár ellen Csongrád-Csanád megyében. A csempészek három migránsnak nyújtottak segítséget az illegális határátlépésben.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai 2021. augusztus 4-én 13 óra 45 perckor Ásotthalom közigazgatási területén ellenőriztek egy magyar honosságú, Fiat Stilo típusú személyautót. A rendőrök lakossági bejelentés alapján ellenőrizték a járművet, mely szerint a kék autóba három illegális migráns szállt be. Miután a nyomozók megtalálták a keresett autót látták, hogy egy erdős területnél abból hárman kiszállnak. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó vezetője és utasa is magyar állampolgár. A határrendészek eközben a közelben megtalálták a három illegális migrást is, akik koszovói állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a magyar férfit és nőt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Elszámoltatásuk folyamatban van. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.


Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

<< Vissza az előző oldalra