Feltartóztatva

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 62 éves török sofőr ellen, aki három embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információja alapján a Pest megyei rendőrök 2021. szeptember 17-én 12 óra 30 perc körül az M5 autópálya 35-ös kilométerszelvényénél vezettek ki egy szerb honosságú személyautót. A járművet egy török állampolgár vezette, a kocsi utasterében három külföldi tartózkodott.

A magukat szír és török állampolgárnak valló férfiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz, a török férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.

Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

1

 

<< Vissza az előző oldalra