Fertőendréd közelében bukott le az embercsempész

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenegy illegális migránst szállított autójában a román férfi.

A rendőrök 2021. július 29-én 9 óra 25 perckor egy román rendszámú személygépkocsit ellenőriztek a 85-ös számú autóút 51-es kilométerszelvényében, Fertőendréd térségében. A rendőri intézkedés elől a jármű vezetője, valamint ismeretlen számú utasai a helyszínről elmenekültek, a járőrök az autóban azonban négy – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi férfit találtak. A román sofőrt, illetve menekülő hét afgán utasát a közelben elfogták az egyenruhások 10 óra körül. Az afgán állampolgárok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

<< Vissza az előző oldalra