Győr közelében bukott le az embercsempész

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhárom illegális migránst szállított autójában az olasz férfi.

A rendőrök – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. szeptember 2-án 20 óra 10 perckor, egy olasz rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő olasz sofőrön kívül a gépkocsiban tizenkét, magukat pakisztáni és egy magát indiai állampolgárnak valló külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az olasz sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra