Határrendészeti összefoglaló Vas megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempészt és négy migránst fogtak el.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján a rendőrök 2021. május 21-én 17 óra 30 perckor Sárvár közigazgatási területén, a 84-es számú főúton ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy holland férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további négy, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az egyenruhások a járművezetőt és a migránsokat is elfogták, majd előállították őket. A nyomozók a holland sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra