Határrendészeti összefoglaló Vas megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és négy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Vas megyében.

Állampolgári bejelentés érkezett a Körmendi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy lengyel forgalmi rendszámú gépjárműből Pinkamindszenten, az országhatár közelében négy személy szállt ki. A négy férfit a rendőrök igazoltatták. Az intézkedés során a férfiak azt állították magukról, hogy szír állampolgárok, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A gépkocsi lengyel sofőrjét Horvátnádalja térségében a rendőrök elfogták és a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben a Főkapitányság Bűnügyi Osztálya – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

<< Vissza az előző oldalra