Határrendészeti összesítő Békés megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tizenhat határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Békés megyében.

A Békés megyei rendőrök 2021. március 30-án 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között két esetben, összesen tizenhat külföldit tartóztattak fel. Békéscsabán, a Kígyósi utcában 8 óra körül egy mezőőri bejelentést követően ellenőriztek egy magát palesztinnak valló férfit. Nem tudta hitelt érdemlően igazolni azt, hogy jogszerűen tartózkodott Magyarországon, ezért a rendőrjárőrök előállították a Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indul ellene. Tizenöt migráns pedig egy 16 óra 15 perckor a gyulai közúti határátkelőhelyen belépésre jelentkező román rendszámú kamion rakterében rejtőzködött. A járművet közösen átvizsgáló magyar és román rendőrök találtak rájuk. A férfiak közül három afgán, tizenkettő bangladesi állampolgárnak mondta magát. Nem tudták igazolni a személyazonosságukat, nem rendelkeztek a határátlépéshez szükséges okmányokkal, ezért nem léphettek be Magyarország területére, ellenük a román hatóság indított eljárást.

<< Vissza az előző oldalra