Határrendészeti összesítő Fejér megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy embercsempésszel és négy illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 12 órában.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (a továbbiakban KR NNI) Illegális Migráció Elleni Osztály észlelése, illetve a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzése alapján a Fejér megyei rendőrök 2021. május 20-án 13 óra 30 perckor az M6-os autópályán, Besnyő térségében ellenőrzés alá vontak egy magyar honosságú gépjárművet és annak 21 éves sofőrjét.

A járműben négy felnőtt utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Az utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért őket az egyenruhások a jármű vezetőjével együtt elfogták és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről, a magyar gépjárművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra