Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és kilenc migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztálya információi alapján – 2021. május 9-én 7 óra 23 perckor állítottak meg egy román honosságú kistehergépkocsit az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, Mosonmagyaróvár térségében. A járművet vezető 41 éves román állampolgáron kívül az autóban tartózkodott kilenc külföldi férfi, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a sofőrt, valamint a migránsokat elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

 A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indult.

2

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

<< Vissza az előző oldalra