Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két embercsempésszel és tizenhárom migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. május 27-én 8 óra 50 perckor az M1-es autópályán, Komárom külterületén igazoltattak egy román honosságú személygépkocsit, amely egy ponyvás utánfutót vontatott. A személygépkocsiban a 28 éves román sofőrön kívül – vélhetően segítője – egy 29 éves román állampolgár tartózkodott. A rendőrök a vontatmány ponyvája alatt megbújva hat külföldi férfit találtak, akik magukat bangladesi állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, valamint társát elfogták, és a migránsokkal együtt őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

3

Ugyanezen a napon állampolgári bejelentés alapján igazoltattak a rendőrök 11 óra 20 perckor M85-ös autóút mellett, Nagycenk térségében hét külföldi személyt, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a négy férfiből, két nőből és egy gyermekből álló migráns csoportot a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók az autópályán elfogott személygépkocsi sofőrje, valamint román utasa ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az egyenruhások az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

<< Vissza az előző oldalra