Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hat migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások 2021. június 22-én a délelőtti órákban Szil településen egy gyanúsan közlekedő bolgár rendszámú gépkocsira lettek figyelmesek. Elkezdték követni, azonban ellenőrizni már csak akkor tudták, amikor az autó a termelőszövetkezet mögötti tagúton megállt. A járműben addigra csak három külföldit találtak, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban okmányokkal nem rendelkeztek, illetve magyarországi jogszerű tartózkodásukat sem tudták igazolni. A migránsok elmondták, hogy a sofőrrel együtt tízen voltak a gépkocsiban, azonban a többiek elhagyták a helyszínt. A rendőrök a külföldieket elfogták, az embercsempész és a gépkocsi többi utasának felkutatását megkezdték. Ennek eredményeképpen további három, magukat szintén szír állampolgárnak valló férfit találtak. Az elfogott személyeket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A megyei rendőr-főkapitányság az eset kapcsán embercsempészés bűntett gyanúja miatt eljárást indított.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra