Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök négy megyés akció keretében – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – 2021. július 2-án 23 órakor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy olasz rendszámú gépkocsit, amit egy 26 éves román férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát bangladesi állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A román sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra