Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és tizenhat migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. július 8-án 6 óra 35 perckor egy szlovák rendszámú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő ukrán sofőrön kívül a gépkocsiban tizenhat – magukat szomáliai és szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, valamint az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az ukrán sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra