Határrendészeti összesítő Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és húsz illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a 8-as számú főúton, Somlóvásárhely közelében állítottak meg egy magyar rendszámú kisteherautót 2021. május 5-én délelőtt. Az Ausztria felé tartó járműben az 51 éves iraki sofőrön kívül húsz, magát szír állampolgárnak valló személy volt.

Az utasok illegálisan jutottak Magyarország területére, jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a helyszínre érkező rendőrök elfogták, és a gépjármű vezetőjével együtt előállították őket. A magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

migráns

 

<< Vissza az előző oldalra