Lezárt akta: elakadt az embercsempész autója

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei nyomozók lezárták az ügy vizsgálatát.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai 2021. január 29-én délután őrizetbe vettek egy szlovák állampolgárt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt. A férfi Tataháza külterületén illegális migránsokat akart felvenni az autójába, ám a jármű a sárban elakadt. Az intézkedő rendőrök terepkutatás során megtalálták azt a nyolc határsértőt is, akiket a sofőr Nyugat-Európába akart juttatni. Őket – meghallgatásukat követően – visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A szlovák állampolgárról a nyomozás során kiderült, hogy pár nappal korábban már átszállított néhány határsértőt az országon.

A migrációs ügyek osztályának munkatársai a jelenleg is letartóztatásban lévő 43 éves férfi ügyében a nyomozást befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

 Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra