Szlovák nő volt az embercsempész – elfogtuk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fülöpszállás térségében állítottak meg a rendőrök egy 29 éves nőt, aki 13 határsértőt szállított.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei 2022. március 21-én 8 óra 20 perckor Fülöpszállás térségében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján – intézkedés alá vontak egy szlovák rendszámú járművet, amelyet egy nő vezetett. A kocsiban a rendőrök a sofőrön kívül további 13 külföldit találtak. Az illegális migránsok afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a 29 éves szlovák állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A nőt előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

<< Vissza az előző oldalra