Újabb embercsempész került rendőrkézre az M1-esen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal Győr térségében fogtak el a megyei határrendészek egy lengyel gépkocsivezetőt, aki hét, magát szír állampolgárnak valló férfit akart illegálisan Ausztriába juttatni.

A megyei határrendészek – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. augusztus 4-én 15 óra 15 perckor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy újabb magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 31 éves lengyel állampolgárságú férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A lengyel sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra