Újabb embercsempészt és huszonhárom migránst fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagycenk térségében, a 85-ös számú főúton állítottak meg az egyenruhások egy kistehergépkocsit, amelynek román sofőrje huszonhárom illegális migránst akart Ausztriába fuvarozni.

A szolgálatban lévő rendőrök – a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály információi alapján –  2021. augusztus 24-én 8 óra 50 perckor intézkedtek egy román honosságú kistehergépkocsi román vezetőjével Nagycenk térségében. A jármű ponyvája alatt megbújva utazott huszonhárom illegális migráns férfi, akik közül magukat tizenkilencen szírnek, illetve négyen pakisztáni állampolgárnak vallották. A raktérben tartózkodó külföldiek a rendőröknek sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

2

A járőrök a gépkocsi sofőrjét elfogták, majd őt az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányságra előállítják.

3

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A román sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 

<< Vissza az előző oldalra