3 nap - 10 baleset - 2 sérült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt három napon 10 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 21 éves férfi közlekedett személygépkocsival Verseg irányából Kálló felé 2022. október 25-én 7 óra 35 perckor, amikor egy balra ívelő útkanyarulat után az egyenes útszakaszon a járművel megcsúszott és a szemközti forgalmi sávon keresztül az úttest mellett lévő árokba borult. A balesetben a sofőr megsérült.

Egy 52 éves férfi haladt személygépkocsival október 26 -án 11 óra körüli időben a 21-es számú főúton Salgótarján irányába, amikor Pásztó közelében észlelte, hogy vele szemben egy gépjármű közlekedik. A baleset elkerülése érdekében a gépkocsi kormányát elrántotta, a sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd az út szélén állt meg. A baleset során a gépkocsivezető megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott Hatvan irányába, a forgalommal szemben.

A megye rendőrei az elmúlt napokon nyolc anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamit négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közúti forgalomban! Ne feledjék a legjobb megelőzés, ha betartják a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra