3 nap 6 baleset

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében a rendőrök az elmúlt három napon egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi káros balesetnél intézkedtek.

Személygépkocsival haladt 2022. szeptember 21-én 18 órakor egy 75 éves nő Balassagyarmat belterületén, az Attila utcában a Leininger út irányába, amikor a kereszteződésben balra történő kanyarodása során nem tett eleget elsőbbségadási kötelezettségének és egy, a védett úton a városközpont irányába egyenesen haladó gépkocsi elé hajtott, ahol összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt, mindkét jármű megrongálódott.

A megye rendőrei az elmúlt napokon két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében ismételten felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy az útkereszteződésben elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” és az „Elsőbbségadás kötelező” táblánál minden esetben elsőbbséget kell biztosítani a védett úton érkező jármű részére. Kérjük, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintően vezessenek és tartsák be az ott elhelyezett elsőbbséget szabályozó közúti jelzőtáblák utasításait. Közlekedésük során figyeljenek egymásra és legyenek türelmesek egymással.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra