4/2

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt négy napon kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Tolmács irányából kanyarodott ki személygépkocsival a 2-es számú főútra 2022. október 3-án 7 óra 15 perckor egy 42 éves nő, miközben a főúton a belső forgalmi sávban egy gépjármű közlekedett, amelynek a vezetője az ütközés elkerülése végett a járművét jobbra irányította és a vízelvezető árokba hajtott. A baleset következtében egy utas sérült meg.

Ugyanezen a napon 12 óra 50 perckor egy 70 éves férfi személygépkocsival az úttest jobb széléről történő elindulása és balra fordulása során nekiütközött a Salgótarján irányából Mátraszele felé közlekedő motorkerékpárosnak. A baleset következtében mindkét jármű vezetője sérülést szenvedett.

A megye rendőrei további nyolc anyagi káros baleset helyszínén és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a közlekedési szabályok betartásával a legtöbb baleset megelőzhető! Kérjük, hogy minden esetben kellő figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, a jármű sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra