4 nap - 11 baleset - 6 sérült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt négy napon 11 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 53 éves férfi közlekedett személygépkocsival a 22-es számú főúton Érsekvadkert irányából Ipolyszög felé 2022. november 17-én 12 óra 45 perckor, amikor egy előtte haladó autóbusz előzésébe kezdett. A férfi a manőver előtt nem győződött meg arról, hogy az autóbusz előzését már egy másik gépjármű is megkezdte, ezért annak végrehajtása során a másik járművel összeütközött. A baleset következtében három személy sérült meg.

Salgótarján belterületén közlekedett november 18-án 15 óra 40 perckor egy 76 éves férfi személygépkocsival, amikor a Bem út és Alkotmány út kereszteződésében balra történő kanyarodás során összeütközött a szemből érkező, és Litke irányába egyenesen tovább haladni szándékozó 21 éves férfi által vezetett személygépkocsival. Az ütközés során a 21 éves férfi által vezetett gépjármű a járdára felsodródva elütötte az ott áthaladásra várakozó gyalogost, majd közvilágítási oszlopnak csapódott. A baleset következtében mindkét gépjármű vezetője és a gyalogos megsérült.

A megye rendőrei az elmúlt napokon további kilenc anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamit egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési szabályok megsértése. Az előzés során nagyon körültekintően kell eljárni és meg kell bizonyosodni arról, hogy

  • az előzés során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő a forgalmat nem zavarja,
  • az Ön előtt haladó jármű előzési szándékot nem jelzett,
  • nem kezdett-e előzésébe más, Ön mögött haladó jármű,

megfelelő oldaltávolságot tud-e tartani az előzés során az Ön előtt haladó jármű mellett, előzés után vissza tud-e térni a sávjába úgy, hogy a megelőzött járművet ne zavarja.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra