A figyelmetlenség és az ittasság okozott sérülést Tolnában
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén június 3-án egy súlyos- és egy könnyű sérüléssel járó, valamint öt anyagi káros baleset történt.
Egy teherautó vezetője közlekedett pénteken a reggeli órákban Dombóváron a Teleki utcában, a belső forgalmi sávban. A sofőr irányt akart változtatni, indexelt és megkezdte a sávváltást, de nem észlelte, hogy mellette, vele azonos irányban halad egy Ford KA, melynek nekiütközött. A Ford vezetője, egy 50 éves nő, könnyebben megsérült.
![kép](/sites/default/files/inline-images/06.04.%20baleseti%20Domb%C3%B3v%C3%A1r.jpg)
Egy 30 éves Tamásiban élő férfi közlekedett pénteken este nem sokkal kilenc óra előtt a 65-ös főúton Tamási irányából Szakály irányába az általa vezetett kocsival. A 35-ös kilométerszelvényhez érve későn vette észre az előtte lassabban haladó autót, ezért jobbra rántotta a kormányt és az árokba hajtott. Az autó többször megpördült, eközben nekiütközött az előtte haladó kocsi oldalának, majd felborult. Kollégáink a sofőröket megszondáztatták, mely a 30 éves férfi esetében pozitív eredményt mutatott, ő ráadásul súlyosan meg is sérült a balesetben.
![kép](/sites/default/files/inline-images/06.04.%20baleseti.jpg)
A rendőrök pénteken két főt fogtak el és négyet állítottak elő. Kollégáink egy büntető- és hét szabálysértési feljelentést tettek. Az egyenruhások négy biztonsági intézkedést hajtottak végre. A szonda hét sofőr esetében is pozitív értéket mutatott. A legkirívóbb eset egy 79 éves járművezető ittassága volt.